Még ma is összeszorult a szíve, ahogy ezt a negyven évvel korábbi fényképet nézte. Teljesen véletlenül került a kezébe, épp lomtalanítást tartott, mert meg akart szabadulni mindentől, ami a múltra emlékeztette. Új életre vágyott…egy olyan életre, ahol nincs többé szomorúság, fájdalom, ahol nincsenek veszteségek…
Ahol nem szeret meg többé senkit…vagy ha mégis, akkor nem veszíti el.
Ezen a fényképen még gyermek volt….egy gyermek, aki élete első nagy csalódásán esett át. Amikor az Anyukája az oviból jövet kézen fogta, még nem sejtette, mi vár rá…
– És most fodrászhoz megyünk… – jelentette ki Anya. S hangjából hallatszott, ez most egy különleges alkalom, aminek örülni kell, és ami nem esik meg minden nap az ember lányával. Egyfajta kitüntetés.
Ekkor még nem tudta, hogy hosszú haját, amire annyira büszke volt, amit oly sokszor megcsodáltak a társai, és együtt fonták be, meg aggatták tele színes szalagokkal, most egy Néni, akit eddig sose látott, le fogja vágni…
Először még nem gyanakodott. Az üzletben jó illat volt, sok-sok lámpa, és hozzá hasonló korú gyerekek, akik láthatóan élvezték a körölöttük támadt hajcihőt. Mosolyogtak, játszottak, finomnak tűnő cukorkákat ettek…a Néni is kedvesnek látszott. Hosszú, fehér köpenyben, arcán angyali mosollyal közeledett felé. Az olló akkor még nem volt a kezében…
Anya elővette a fényképezőgépet.
– Mosolyogj! – kérte szelíden.
És Ő mosolygott. Engedelmesen, tudva mit várnak tőle. Nem szerette, ha fényképezik, de Anyának örömet szerzett vele.
– Az első hajvágás – kacsintott oda cinkosan a fehér köpenyes nénire Anya. És mindketten nagyon elégedett arckifejezéssel nézték. Ő is érezte, ez egy fontos pillanat, amikor örülni kellene, vagy legalábbis meghatottságot érezni.
De ekkor meglátta az ollót…és már nem tudott máshová nézni. A mosoly, amit magára erőltetett, lehervadt az arcáról, érezte, hogy támad fel onnan bentről az a furcsa hidegség, az a szívét összeszorító fájdalom, amit idáig csak akkor érzett, ha elvették tőle valamelyik játékát…érezte a könnyeket is, melyek tolultak fel megállíthatatlanul…hiába próbálta őket visszafojtani, már késő volt…jöttek, és elmostak mindent…
A fodrászüzletet, a fehér köpenyes nénit, Anyát a fénylépezőgéppel…
Hajvágás
2014 január 18. | Szerző: Váczi Éva
Legörbülő száj…könnyes szemek…huncutul kunkorodó hajtincs…
Még ma is összeszorult a szíve, ahogy ezt a negyven évvel korábbi fényképet nézte. Teljesen véletlenül került a kezébe, épp lomtalanítást tartott, mert meg akart szabadulni mindentől, ami a múltra emlékeztette. Új életre vágyott…egy olyan életre, ahol nincs többé szomorúság, fájdalom, ahol nincsenek veszteségek…
Ahol nem szeret meg többé senkit…vagy ha mégis, akkor nem veszíti el.
Ezen a fényképen még gyermek volt….egy gyermek, aki élete első nagy csalódásán esett át. Amikor az Anyukája az oviból jövet kézen fogta, még nem sejtette, mi vár rá…
– És most fodrászhoz megyünk… – jelentette ki Anya. S hangjából hallatszott, ez most egy különleges alkalom, aminek örülni kell, és ami nem esik meg minden nap az ember lányával. Egyfajta kitüntetés.
Ekkor még nem tudta, hogy hosszú haját, amire annyira büszke volt, amit oly sokszor megcsodáltak a társai, és együtt fonták be, meg aggatták tele színes szalagokkal, most egy Néni, akit eddig sose látott, le fogja vágni…
Először még nem gyanakodott. Az üzletben jó illat volt, sok-sok lámpa, és hozzá hasonló korú gyerekek, akik láthatóan élvezték a körölöttük támadt hajcihőt. Mosolyogtak, játszottak, finomnak tűnő cukorkákat ettek…a Néni is kedvesnek látszott. Hosszú, fehér köpenyben, arcán angyali mosollyal közeledett felé. Az olló akkor még nem volt a kezében…
Anya elővette a fényképezőgépet.
– Mosolyogj! – kérte szelíden.
És Ő mosolygott. Engedelmesen, tudva mit várnak tőle. Nem szerette, ha fényképezik, de Anyának örömet szerzett vele.
– Az első hajvágás – kacsintott oda cinkosan a fehér köpenyes nénire Anya. És mindketten nagyon elégedett arckifejezéssel nézték. Ő is érezte, ez egy fontos pillanat, amikor örülni kellene, vagy legalábbis meghatottságot érezni.
De ekkor meglátta az ollót…és már nem tudott máshová nézni. A mosoly, amit magára erőltetett, lehervadt az arcáról, érezte, hogy támad fel onnan bentről az a furcsa hidegség, az a szívét összeszorító fájdalom, amit idáig csak akkor érzett, ha elvették tőle valamelyik játékát…érezte a könnyeket is, melyek tolultak fel megállíthatatlanul…hiába próbálta őket visszafojtani, már késő volt…jöttek, és elmostak mindent…
A fodrászüzletet, a fehér köpenyes nénit, Anyát a fénylépezőgéppel…
*
A fenti kép forrása:
http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/139-kreativ-iras-kep-alapjan-10
Oldal ajánlása emailben
X